2. fejezet

Key POV

Talán az egyik legrosszabb érzés a világon, amikor valaki életét ki kell oltanod, még ha nem is szolgált rá. A vámpírok és vadászok között folyó harc már több ezer éve ment, így értelmetlenül és egyre kegyetlenebbül. Felsóhajtottam mikor utolsó áldozatommal végeztem majd csapattársamhoz fordultam.

-          Miért nem élhetnek békén egymás mellett az emberek és vámpírok? – tette fel a tízpontos kérdést Taemin miközben leült kifújni magát. Elmosolyodtam rajta, mert én is hasonlóan gondolkodtam kezdő korszakomban.

-          Sajnos ez nem ilyen egyszerű, ha minden könnyű lenne, az életben nem lenne izgalom és csak szürke hátköznapok lennének. Addig örüljünk, míg nem élesedik ki jobban a harc háborúvá – valóban ez a helyzet még jobb is volt, annyi kegyetlenséget egyik fél sem élt át, még ha a törvényeken nemrég szigorítottak. – Picikém, ha nem akarunk megfázni és itt tölteni az éjszaka maradék részét, akkor induljunk haza – álltam fel a földről, leporoltam magam majd őt is felhúztam álló helyzetbe.

***

Másnap hihetetlen mennyire rosszul keltem. Levertem az ébresztő órámat majd a fejemre húztam a takarót és morogtam egy pár sort. Nehéz volt a két életemet összeegyeztetnem a vadászt és az egyetemista, kitűnő diákot. Lassan kikecmeregtem az ágyból majd egyből a fali tükrömhöz sétáltam és rájöttem, hogy kár volt bele néznem. Kifújtam egy rakat levegőt majd a smink cuccomat kerestem meg. Elővettem a kedvenc BB krémemet, a szemceruzámat és a tust a táskámból majd egy élő emberhez hasonlító fejet varázsoltam magamnak. Nem engedhettem meg, hogy rosszul nézzek ki.

A gardróbomat kinyitottam és, ami tetszett ruha az ágyamra dobáltam. Nos, ebből az lett, hogy egy halom ruha felgyűlt az ágyamra s, mint tisztaságmániás helyben egy mini szívinfarktust kaptam. Fél óra próbálgatás után végül egy piros, feszülősebb csőnadrág és egy ugyan ilyen színű pulcsi mellett állapodtam meg. Kiegészítőnek pedig egy aranyszínű szegecses karkötőt és egy fekete lógós nyakláncot választottam. A tükörbe nézve ismét szembesültem egy nagy ténnyel,….. hogy mint mindig most is iszonyat jól nézek ki. A hajamat belőttem s készen álltam a mai napra is.

Reggeli után lesiettem a mélygarázsunkba majd kiválasztottam egy matt fekete Lamborghinit, majd elindultam az egyetem felé. Amióta apám abba hagyta a vámpír vadász szakmáját egy ügynökség elnöke, és szinte billiárdos. Nem sokba fáj, ha mondjuk havi fél millió wont költök csak ruhára és sminkekre. Igazság szerint sose vágtam fel azzal, hogy milyen gazdagok vagyunk jó megvolt a márka, de senki se az alapján ítéljen meg valakit. Ilyenkor szoktam mondani, hogy lehet valaki gyönyörű, ha belül rothadt.

Miután leparkoltam egyből találkoztam az egyetlen „fiammal” s egyből a nyakamba ugrott. Felnevettem majd megölelgettem.

-          Sikerült kipihenned magad? – tettem fel a költő kérdést hisz’ mindig egy nagy energia bomba volt. Közben persze elindultunk a termek felé.

-          Persze – mosolygott – sőt még tanulni is volt időm reggel, időben el is készültem mindennel és a kutyámmal is tudtam játszani. Már nagyon rég foglalkoztam vele így, mindkettőnknek boldogan telt a reggel.

-          Mondd csak nem vagy véletlen Duracell elemes?

-          Nem, miért? – erre csak elnevettem magam. Annyira „gyerek” volt még holott már betöltötte a 19. életévét és jogásznak tanult.

-          Mindig pörögsz, néha nekem is adhatnál az energiádból – közöltem vele az egyértelmű tényt mire már csak ezer wattosan vigyorgott. Sajnos megszólalt a csengő és „könnyes” búcsút kellett vennünk. Én másodéves voltam pszichológia szakon, így egy óránk sem volt együtt. Bár jobban belegondolva ez csak a professzoroknak jó, így is van olyan diák, akik kikészítik, őket pedig nem középiskolában vagyunk már.

Mikor leültem a helyemre egy érdekes beszélgetés csapta meg a fülem a hátam mögül. Nem szoktam hallgatózni, mert szerintem nagyon illetlen dolog volt, de ez engem is érintett valamilyen szinten.

-          Képzeljétek csajok voltam szombaton bulizni, és találkoztam egy vámpírral – mondta lelkesen egy lány, akinek a hangját egyből felismertem. Shin Saekyung.

-          Ne butáskodj már vámpírok nem léteznek! Amúgy sincs rá semmi bizonyítékod, ha pedig lennének biztos, hogy nyüzsögnének élelem után – szólalt meg egy másik lány. Hát kicsikém nem egy buta filmből ugrottak elő s nem is eszetlen zombik, hogy ne gondolkodjanak.

-          De, de ezt nézd! – fél szemmel arra néztem és enyhén lesápadtam. Tényleg nem kamuzott pedig nagy sztár abban. Felsóhajtottam magamban, utána kellett járnom a dolgoknak.  Viszont Taemint nem vihettem ilyen helyre még túl fiatal volt hozzá naiv, meg törékeny tehát semmiféleképen sem.

El sem hittem, hogy ezt csináltam. Lassan odasétáltam Saekyung padjához s rávillantottam a legdögösebb mosolyomat a lányra.

-          Mondd csak – ültem le vele szemben, megtartva a bájgúnár stílust – nem lenne kedved velem eljönni hétvégén bulizni? - kacsintottam rá a hatás kedvéért, ha erre nemet mondott volna megtéptem volna magam.

-          Hm… nincs ellene kifogásom. Értem jössz? – vigyorogott el. Komolyan, ha eddig nem esett volna le a gesztusaiból senkinek se, hogy mekkora egy……… Jól van Key, jól van nyugodt voltál maradj az is.

-          Mit szólnál péntek este tízre? Érted megyek majd az egyik menő járgányommal – tartottam fent a szerepemet majd egy kis flörtölés után teljesen rabul ejtettem.

***

Lassan eljött a péntek este. Komolyan, ha fölöslegesen tettem mindent, akkor ki fog törni a harmadik világháború. Annyit sikerült kiderítenem, hogy a lány kedvenc szórakozó helye a Barlang volt, de más dolgok csak pletyka szintűek voltak, ha téves utat választottam, akkor a központot meglátogathattam. Nagy nehezen a gondolataimat elhessegettem majd szeretet gardróbom elé léptem. Kiválasztottam egy fekete, feszülős, csőszárú bőrnadrágot és egy ehhez illő fehér trikót.  Kerestem pár kiegészítőt és egy vékony, fekete kabátot – habár június volt még éjszakánként hűvös időjárás uralkodott. Miután rendbe tettem magam fel kellett készülnöm az estére is. Elővettem az egyik szegecses táskám és tettem bele egy flakon szenteltvizet és egy pisztolyt, amit a vámpírok ellen találtak ki. Emellett az övemhez erősítettem egy tört, amit felsőmmel eltakartam. 

Miután már fél órája vártam Saekyungot már kezdett elfogyni a türelmem. Komolyan mit lehetett készülni ilyen sokáig? Rám mondták azt, hogy olyan vagyok, mint egy nő mégis elkészülök mindig időben és nem várakoztattam meg senkit. Kezdtem úgy érezni, hogy itt hagyom, és egyedül derítek fel mindent. Ezzel annyi volt a probléma, hogy nem tudtam annak a férfinak a kinézetét, akit keresek. Mivel ellenőrözni kellett minden vámpírt, akiről tudomást szereztünk. Mielőtt átment volna a monológom trágár kifejezésekbe kopogtattak az ablakomon. Illedelmesen kiszálltam az autómból és felvettem  egy gentlemant álcát.

-          Nagyon jól nézel ki ma este Saekyung-noona – mosolyogtam, miközben kinyitottam neki a kocsim ajtaját.

Út közben szinte csak ő beszélt és ilyenkor adtam hálát az égnek, hogy tudtam magamon uralkodni. Nem az volt a baj, hogy beszélt, hanem, hogy idegesítő volt. Igazság szerint, ha ez az ügy nem történt volna meg tíz méteres távolságban elkerültem volna. Az út a szórakozóhelyig a lány otthonától egy órába telt, de nekem úgy tűnt mintha megállt volna az idő vagy csak egy csiga húzta volna az óra mutatóját.

Mikor megérkeztünk a célállomásra kipattantam az autóból és kinyitottam az ajtót Saekyung előtt, majd lezártam a járművet. A hely előtt egy elég hosszú sor kígyózott csoda lesz, ha bejutunk – hittem ezt naivan. Osztálytársam mutatta az utat ahol a VIP vendégek bemehettek. Nos, azt hiszem igazán jól jártam ezzel, mert időt tudtam spórolni.

A klub belsőjét ellepte a füst, a dohány és az alkohol illata. A helységek főleg vörös világítást kaptak s szinte minden a fekete és piros szín árnyalatából állt. A fiatalok rázták magukat a dübörgő zenére ki-ki részegen, józanon vagy spiccesen. Arcomra egy fintor ült s egyből rendeztem arcvonásaim. Rühelltem az ilyen helyeket még szerencse, hogy Taemint nem hoztam. Viszont más célom volt. Felkértem, táncolni Saekyungot majd meghívtam egy-két italra. Igen, egy-kettőre természetesen, ha már itt voltam meg kellett tudnom, hogy néz ki a srác és úgy volt a legkönnyebb kideríteni mindent, ha részeg. Egy-két órámba beletelt mire sikeresen leadta a kellő információt és kiütötte magát. Remek – csaptam össze a tenyerem képzeletben – akkor most jött a legjobb része a dolgoknak a keresés. Ahogy kivettem egy tőlem alacsonyabb, ombre hajjal rendelkező férfit kerestem, akinek kiskutya szemei voltak és látszólag velünk egy idős.

Nos, „harcra” fel….