2014. május 29., csütörtök

16. fejezet

Key POV

Minden gyönyörű, fehér fényben tündökölt mintha csak a Nap sugarai világítottak volna. Meghaltam, vagy talán ez csak a halál előtti percek voltak?  Erre a kérdésre nem tudtam a választ. Ugyanakkor azt sem tudtam, hogy hol voltam csak annyit, hogy minden bizonyára lebegtem. Láttam magam kívülről. Egy fiút, aki nem értett semmit és meggyötört arccal nézett maga elé, mintha próbálná magát összeszedni.
Hirtelen egy fekete doboz jelent meg előttem, amiből filmszalagok sokasága futott ki. Az összesen az eddigi életem szerepelt és a családfám. Szinte az összes felmenőmet megmutatták, akik egytől egyik híres vadászok voltak. Egyszer csak a XVII. századnál érdekes dolgokat vettem észre. Közelebb léptem a szalaghoz és jobban szemügyre vettem. Egy családi portrét láttam meg, ahol az embereknek nem volt arca és valamiért sötétre voltak festve. Nem hittem, hogy ez a kor művészete lett volna. Inkább olyannak tűnt, mintha lett volna valami titkolni valójuk. Megérintettem a képkockát és azon a helyszínen találtam magam.
Egy sötét, dohos szobában találtam magam. Sötétbarna bútorok vettek körül, egy hatalmas ágy és egy kis asztalka. Az ablakok előtt sötét függönyök voltak. Ez nem is lett volna furcsa főleg, hogy valószínűleg egy arisztokrata szobában lehettem, amit a csicsás díszítés miatt gondoltam. Viszont mivel ez egy hálószoba volt lenni kellett volna legalább egy tükörnek, de nem volt.
Kíváncsiságomból fakadóan elindultam szétnézni a házban, de amint a kilincshez értem minden piros színben pompázott én pedig ismét elkezdtem zuhanni. Az előbbi kép szilánkokra esett szét és azok között lebegtem. Nem tudtam mennyi ideig lehettem így egyszer csak egy szájat véltem felfedezni, hegyes fogakkal, ami magába szippantott.
Korom sötét volt, nem hallottam, láttam és érzékeltem semmit. Talán most haltam meg ténylegesen? De akkor nem tudtam volna gondolkodni. Ezután kezdett tisztulni a kép. Elkezdtem hallani s talán veszekedtek körülöttem. Legalábbis a hanglejtésből ezt vettem ki. A fény is kezdett erősödni és kezdtem szépen lassan magamhoz térni. Ezt az egészet álmodtam? Lehet.
Miközben magamhoz tértem egyre inkább kezdtem rosszul lenni. Széthasadt a fejem, a lábam nagyon fájt, hányingerem volt és rettenetesen szédültem. Elkezdtem nyöszörögni majd a másik oldalamra fordultam. A kiabálás is egyre hangosabb lett, majd amikor kinyitottam a szemem hirtelen elhalkult minden. Hirtelen két szempár szegeződött rám és kb. úgy néztek rám, mintha most tértem volna vissza valahonnan. Az egyik egyén Taemin volt.
-         Omma, hogy vagy? - kérdezte miközben kezét a homlokomra tette majd végig tapogatta az arcomat.
-       Hm... kicsit rosszul vagyok, de megmaradok - mosolyogtam rá erőtlenül s körbe néztem a szobán. Ahogy észrevettem egy hotelben lehettünk viszont nem tudtam, hogy miért voltunk itt. Emellett nagyon érdekelt valami.... - Taemin, ki az ott melletted? – ahogy feltettem a kérdést mind a ketten sokkoltan néztek. Tényleg nem tudtam ki volt a másik srác.
-      Nem emlékszel rá? – tette fel a kérdést Tae egy kis idő után, mire nemlegesen megráztam a fejem. Ezután egy jó pár perces csend állt be közénk, mintha a válaszokat vártuk volna a miértekre.
-        Izé… én inkább megyek és megnézem Layt, hogy nem e kell neki segítség – állt fel végül az idegen az ágy mellől és kilépett az ajtón. Az én arcomba pedig egyből egy kíváncsi szempár került.
-          Most tényleg nem emlékszel Jonghyunra vagy csak a frászt akarod ránk hozni?
-    Nem akarom, hogy szívgörcsöt kapjatok tehát egyáltalán nem emlékszem rá. Jó lenne, ha végre felvilágosítanál a dolgokról – tettem keresztbe a karjaimat duzzogva s mintha Minnie elgondolkodott volna.
-     Jobbnak látom, ha mindent elmondok az elejétől – sóhajtott fel én pedig érdeklődve néztem rá. – Nos, Saekyung jóvoltából találkoztatok mivel elfelejtette Jonghyun az emlékezetét kitörölni. Mármint, hogy vért ivott belőle és mivel ezt elújságolta a suliban a füledbe jutott, így elkezdtél utána nyomozni. Egy véletlen folytán sikerült találkoznotok s elvitted kifaggatni a központ egyik faházába. Ez után toppantam be én, hogy sürgősen menni kell a vadászokhoz, mert egy fontos feladat vár ránk. Egy könyvet kell megkeresnünk. Mivel könnyebbnek láttuk a két csapatra válást te velem kerültél egy csapatba, mint vadászok. Minhóhoz mentünk el elsőnek, hogy tőle informálódjon, de út közben megharapott téged egy kiméra. A mérge pedig a szervezetedbe került és szerintem ezért nem emlékszel Jonghyunra vagy annak a főzetnek a mellékhatása, amit Lay adott, hogy lassabban terjedjen a méreg – mondta el az egész sztorit egy szuszra Taemin. Komolyan csak velem történhetett ilyen.
-          Köszi – mosolyogtam rá hálásan. – De mi közöm van nekem konkrétan Jonghyunhoz?
-    Háááát… a ti viszonyotok elég érdekes, mert amint megláttátok egymást nem váltottatok ki a másikból szimpátiát. Mivel egy csapatba kerültünk Layel elhatároztuk, hogy összezárunk titeket hátha jobb viszonyotok lesz. A végére nem akartátok egymást megölni, ami nekünk szerencse volt, mert hosszú távon kibírhatatlan lett volna a civakodásotok. A kimérás ügy óta pedig megváltozott benne valami. Szerintem aggódik érted.
-        Hmm.. értem – hallgattam végig a mesét, majd gondolkodóba estem. Lehet beszélnem kellett, volna vele, mert furdalt a bűntudat, hogy akármennyire nem jöttünk ki annyira mégse emlékeztem rá. Valamilyen szinten láttam a csalódottságot a kiskutya szemeiben. – Ha megkérlek, behívnád hozzám? 
-          Persze – állt fel Taemin a székéről majd az ajtóhoz sétált ahonnan még egyszer visszapillantott.
-     Köszönöm – mosolyogtam neki miközben integettem. Nem igazán tudtam, hogy mit kellett volna mondanom annak a fiúnak. Nem közölhettem vele, hogy „Szia! Igaz nem emlékszem rád, de kezdhetnénk előröl az ismerkedést”. Ez abszurd volt.
Felsóhajtottam, majd lassan felültem az ágyban, amit később megbántam, mert csak rosszabbul lettem. Ez után megfogalmazódott bennem egy ígéret, hogy jobban vigyázok majd magamra. Néhány perc elteltével sem jött még be Jonghyun. Kezdtem elgondolkodni, hogy talán haragudott rám a dolgok miatt, ami lássuk be jogos is lehetett volna. Szerintem én se reagáltam volna másképp a dolgokra. Ahogy ezt a gondolatmenetet lefuttattam magamban nyílni kezdett az ajtó és Ő lépett be rajta.
Összeszorult a szívem, ahogy megláttam. Az arca sápadt, míg kiskutya szemei kisírtak voltak. Lehajtott fejjel, lassan közelítette meg az ágyamat s ugyan így ült le a székre is. Sose láttam, még embert így kikészülni s mindez miattam volt, mert felelőtlen voltam.
-        Jobban vagy már? – kérdezte pár perc néma csend után mire halványan rámosolyogtam.
-    Fogjuk rá, de most már minden jobb lesz – legalábbis reméltem ezt nyilván nem mondhattam ki tekintve, hogy milyen állapotban volt. – Figyelj, nem tudom, hogy milyen kapcsolat volt köztünk, de nem szeretném, ha ez a pillanatnyi emlékezet kihagyás befolyásolná. Szeretném hallani a te szemszögedből is a dolgokat. Taemin valamennyit elmondott, de az teljesen más, amit ő látott és, amit te/mi megéltél/megéltünk – mondtam komolyan és végig a szemeibe néztem. Láttam benne mindent, csalódottságot, bánatot, aggodalmat, hitetlenséget és talán szeretet is.
-     Majd ha jobban leszel, megbeszélhetjük, de így…. nem alkalmas – mosolygott rám halványan, de annyira erőltetett volt. Tényleg sajnáltam szegényt, mert nem ezt érdemelte volna hisz’ ugyan olyan ember volt, mint én.
Épp reagálni akartam volna a válaszára, amikor hirtelen görcsbe rándult a gyomrom. Egyből a hasamhoz kaptam és összegörnyedtem. A gyomrom liftezett, kivert a verejték, éreztem, hogy a testem egyre jobban felmelegedett.  Egyre inkább ziháltam és forgott velem a szoba.  Talán abban a pillanatban inkább a halált választottam volna csak ne kellett volna szenvednem. Rázott a hideg, remegtem s azt hittem a poklok poklát jártam meg. Végül fenn akadtak a szemeim és számomra megszűnt a világ.



2 megjegyzés:

  1. AHJ, nemár ._. Én azért bízom benne, hogy Key emlékei idővel visszatérnek. Hiába marták egymást annyit, kár lenne azokért az emlékekért még így is =/

    Ezeket pedig elírtad: "mintha csak a Nap sugarai világítottak voltak." - volna; "De mi közöm van nekem konkréten Jonghyunhoz?" - konkrétan

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Key emlékéivel kapcsolatban nem mondok semmit, mert az spoiler lenne ^-^. A következő fejezetekből úgy is kiderül majd minden :). Köszönöm, hogy írtál és szóltál az elütések mindjárt kijavítom őket ^-^.

      Törlés