14. fejezet

Key POV

Nem rég még a Teito hotel kényelmét élvezhettem most pedig itt voltam egy kihalt, elhagyatott erdőben és Taeminnel együtt bolyongtunk s kerestük a helyes utat a Choi család villájához. Mikor meguntam a sok sétát leültem az egyik sziklára. Nem értettem, melyik értelmi nagyon okos találta ki, hogy egy erdő közepére épített magának lakást.

-     Biztos, ez a helyes út? – mutattam körbe azt az útvonalat, ahol eddig jártunk. Éreztem, hogyha hamarosan nem találjuk meg azt a nyomorult helyet nagyon hisztis leszek.

-        Szerintem igen, vagyis legalábbis azt hiszem – nézte Tae a térképet és az iránytűt. Nos, a tájékozódó képességünk erdőben nem volt a legjobb.

-      Tudok jobbat! Menjünk ki az erdőből és keressünk egy normális embert, aki nem az erdő közepén óhajt lakni – vetettem fel ezt a briliáns ötletet, mire csak egy legyintést kaptam válaszul. Nem most fogok innen szabadulni.

-      Omma, ne adjuk fel fél úton! Biztos, hogy itt van valahol az a kastély csak még nem találtunk rá – mondta Taemin, de láttam rajta, hogy már ő is kezdett kételkedni a dolgokban. Nagy nehezen levánszorogtam a szikla tetejéről majd mellé léptem.

-     Hagy nézzem! – kivettem a kezéből a térképet, majd amikor megláttam a dolgokat homlokon csaptam magam. – Aish, egész végig rosszul fogtad a térképet, ezért tévedtünk el mindig! – sóhajtottam fel majd drága, szeretett kisfiamra néztem. Amikor haragudtam rá bevetette a kiskutya szemeit és minden haragom elillant. Nem tudtam rájönni, hogy csinálta. – Na, jó innentől én vezetek!

Miután rájöttünk, hogy mi volt a probléma eddig már könnyebben boldogultunk. Nem ugyan azokon a helyeken mentünk el eddig és biztosra mentünk. Hagytunk jelzéseket ott, ahol már jártunk. Ezzel könnyebben ki tudtunk majd találni a farengetegből és kisebb is volt a valószínűsége az újabb eltévedésnek s óránkon át való bolyongásnak.

Már kb. a fél utat megtehettük a Choi villa felé, amikor hirtelen két szörny elénk ugrott. Éles karmaik, vörösen izzó szemeik és hegyes fogaik voltak, amikről vér csepegett. Valószínű volt, hogy most étkeztek. Testüket pikkely borította s félig oroszlánt véltem felfedezni bennük. Emellett volt bennük valami emberi, amit nem tudtam hova tenni. A környéken nem tudtam arról, hogy lettek volna laboratóriumok….
Nem igazán mertem nagyon mozogni, így csak lassú és kimért mozdulattal húztam ki a tőrt az övszíjamból. Ezt a mozdulatsort megismételtem még egyszer csak most a Black Rose-t vettem elő s odanyújtottam óvatosan Taeminnek, mivel ő nem hozott magával fegyvert. Annyi szerencsénk volt, hogy a dögök még nem támadtak csak morogtak.

Lassú léptekkel közelítettem meg az egyiket s körbe-körbe sétáltam körülötte várva, hogy mikor támad.  Emellett szerettem felmérni, hogy mivel álltam szembe, ami ebben az esetben szükséges volt. Éberségemnek köszönhetően pedig gyorsan reagáltam mindenre, így az első támadását el tudtam kerülni és igyekeztem minél jobban megsebesíteni áldozatomat. Nem akartam még elpatkolni.

Macska egér harcot folytattam a szörnnyel, ami kezdett kimeríteni. Egyszer én támadtam és ő ugrott el időben majd fordítva. Zihálva álltam fel a földről majd újabb támadásba lendültem, ami végre sikeresebb volt, mint az eddigiek, mert nagyobb sebet tudtam rajta ejteni. Farkasszemet néztem vele, majd a végső csapásomat mértem rá. Felugrottam a levegőbe s onnan támadtam rá. Végül sikeresen elintéztem egy nagyszerű fejre mért csapással. Arra viszont nem számítottam, hogy az utolsó erejével a lábamra harap. A testemen végignyilallott a fájdalom és ismét a földre kerültem. Annyi szerencsém volt, hogy több veszély nem fenyegetett.  Felsóhajtottam, majd nagy nehezen felálltam.

Ezek után újra neki láthattunk a feladatunknak egy kisebb pihenő után. Igaz még a harapás miatt bicegtem, de bíztam benne, hogy pikk-pakk rendbe jövök. Emellett szerintem nem volt komoly, mert nem volt annyira mély a seb.

Taemin támogatásával eljutottam a villáig. Nos, valami ilyesmit képzeltem el. A területet vaskapu fogta közre és egy komornyik állt kint, aki beengedett minket.

-      Jó napot Úrfik! – köszöntött minket s közben mélyen meghajolt. Taeminnel összenéztünk értetlenül, majd mi is viszonoztuk a gesztust. – Ugye Kim Kibum és Lee Taemin?

-         I…Igen – válaszolt Tae miközben én sokkoltan álltam. Nem értettem, hogy honnan tudta a nevünket.

-          Már vártuk Önöket. Szóltak a központból, hogy jönni fognak – így már minden világos volt.

Miközben a ház felé sétáltunk a hosszú udvaron jobban szemügyre vettem a helyet. A betonút mellett hosszú sövény sor állt, amik különböző formájúakra voltak nyírva. E mögött volt szerintem a füves terület. A villa előtt egy kerek virágoskert állt, ahol láthattunk más-más színű rózsákat, nárciszokat és tulipánokat.

Maga a villa kívülről régimódinak látszott. Rézvörös falai voltak, amiket fehér színű oszlopok díszítettek a ház négy sarkánál. Az első emelet középső ablakánál volt egy erkély, mely az udvarra nézett. A villa eléggé meglepett, mert nem ilyenre számítottam. Azt hittem, hogy túlnyomó rész modern lesz minden úgy, mint nálunk volt.

-      Kérem, itt foglaljanak helyet! Hamarosan jön Minho úrfi. – mondta a komornyik miután bevezetett minket az egyik szobába. – Kérnek e esetleg valamit?

-          Köszönjük, de nem – válaszoltam és közben leültem az egyik székre. Ezután a férfi távozott.

Kíváncsi voltam, hogy mit fogunk megtudni, már ha több információval fogunk innen távozni. Ahogy figyeltem láttam, hogy Taemin a szoba felmérésével volt elfoglalva. Én is inkább a gondolataimba merültem. Érdekelt, hogy mik voltak azok a valamik az erdőben és a ház körül a növények…. Azok se hétköznapiak voltak. Valami nekem itt nem stimmelt s ezt mindig megéreztem. Mikor már egy fél órája vártunk kezdett elfogyni a türelmem. Komolyan, ha nem jött volna be pár percen belül én kerestem volna meg.

-        Elnézést, hogy késtem, de még dolgom volt. – egy fiatal, magas, barna hajú fiú lépett be az ajtón mire az ajkam sunyi vigyorra húzódott. Nem azzal fogom kezdeni, amiért jöttünk az tuti.

-         Nos, el van nézve, ami esetleg nincs az a becses fogadtatás az erdőben. Nem tudsz véletlen valamit a villátok környékén élő szörnyekről? Vagy mondjam inkább kiméráknak? – kérdeztem ő pedig egy pillanatra lefagyott miközben leült az egyik székre. Taemin pedig sokkoltan nézett.

-      Úgy látom, gyorsan vág az eszed, és nem is lehet nagyon átvágni ezért őszinte leszek – vigyorgott ugyan úgy, mint én. – Valószínűleg kísérleti alanyok lógtak ki a laboratóriumból. Sajnos, ezt mi sem tudjuk mindig időben észrevenni, mert mindegyiknek más-más különleges képessége van.

-          És ez mire jó? – tettem fel a száz pontos kérdést. Valahogy ilyesmi választ kalkuláltam be.

-      Minden vámpírvadász családnak más a feladata. Mivel elég eldugott helyen van a birtokunk, így a tanács tagjai kedvükre kísérletezhetnek itt, ha akarnak. Erről szerintem elég ennyi. Most lássuk a ti feladatotokat. – egy kicsit elgondolkodtam, hogy faggassam e tovább vagy sem, de végül úgy döntöttem, hogy tényleg jobb lett volna, ha a feladatra koncentrálok.

-    Mi egy könyvet keresünk. Elvileg a vámpírok és vadászok történetét írja le és itt van valahol Japánban. Viszont az sem biztos, hogy létezik mivel erre még nem derült fény – mondtam el röviden a történetet mire Minho felállt s a könyvespolcokhoz sétált. Gondoltam keresett valamit.

-          Ha jól emlékszem ebben a könyvben lesz róla valami – jött vissza egy kis idő után majd kinyitotta a könyvet a megfelelő oldalon és elénk tolta azt. Arról volt egy illusztráció, amit kerestünk s mellette latin szöveg. Ezzel igen sokra mentünk.

-          És lennél oly’ kedves, hogy le is fordítod? – néztem rá a legártatlanabb mosolyommal és elővettem a jegyzetfüzeten és a tollam a zsebemből.

-     Persze. Röviden annyi a lényeg, amit ti elmondtatok, Annyival egészül ki, hogy egy elég eldugott helyen van. Ugyebár ez lehet szentély, barlang belseje vagy akár erdő is. Viszont annyiból könnyebb, hogy a Fuji lábánál helyezkedik el az a terület, ahol rá lelhettek. Ám a nehézséget az okozza, lennie kell ott egy könyvőrzőnek, ami egy misztikus lény, akivel elég nehéz szót érteni. – vártam még egy kicsit, hogy mond e még valamit vagy sem. Miután már nem mondott semmit elraktam a jegyzetet és felálltam a helyemről.

-          Akkor mi szerintem távozunk. Köszönjük az információt – nyújtottam felé a kezem s kezet fogtunk.

A Choi villa elhagyása után jött a nehezebb feladat kijutni az erdőből. Próbáltuk keresni a nyomokat, amit hagytunk ez sikerült is több, kevesebb sikerrel. Szinte egész úton nem szóltunk egymáshoz Taeminnel mindketten szerintem máshol jártunk lelkileg. Igaz én hamarabb felemésztettem a hallottakat, de Tae galamblelkének több idő kellett. Miután kiértünk már csak a buszra vártunk, hogy haza vigyen minket vagyis…a hotelbe jobban mondva.

-       Azért durva volt, amit hallottunk – szólalt meg hirtelen Taeminnie.

-    Ilyesmire számítottam és azért egy két dolgot észre lehetett venni. A könyv pedig…elég nehéz eset lesz, de megoldjuk – mosolyogtam rá, hogy oldjam a feszültséget.

Nem mondhattam ki, amit gondoltam, mert csak jobban bepánikolt volna. Lehet, meg sem fogjuk élni a holnapot, ha komolyabban belekezdünk dolgokba. Felsóhajtottam és inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat.

Lassan megérkezett a buszunk is, amire felszálltunk. A szokásomhoz híven az ablak mellett foglaltam helyet és bámultam ki rajta. Szerettem nézni a tájat, mert megnyugtatott. Mivel elég meleg volt, ezért kinyitottam az ablakot. Tae elég érdekesen nézett rám, amit nem értettem. Nekem melegem volt és úgy éreztem, hogy folyt rólam a víz.

Körülbelül másfél óra utazás után érkeztünk meg a Teito hotelbe, aminek már nagyon örültem. Kezdtek zsibbadni a lábaim, melegem volt és álmossággal küszködtem. Röviden minden kínom volt és pihenésre vágytam. A lift felvitt minket a saját emeletünkre és közben a lakáskulcsot kerestem elő. Mivel elég későre járt már az idő, így óvatosan nyitottunk be a lakásba s halkan járkáltunk. Felkapcsoltam a villanyt a nappaliban és a konyhába igyekeztem meginni egy pohár vizet. Hirtelen szédülni kezdtem és alig kaptam levegőt. Nem értettem, mi lehetett velem. Kezdtem homályosan látni és a konyhapultban kellett megkapaszkodnom, hogy ne essek el. Végül teljesen elsötétült minden.