6. fejezet

Key POV

Nem tudtam, hogy mennyire volt jó ötlet kint hagyni egyedül Jonghyunt, de bíztam benne. Legalábbis próbáltam, és csak volt annyi sütni valója, hogy tele volt ez a kastély vámpírvadászokkal így könnyen bajba kerülhetett. Felsóhajtottam, majd kopogás nélkül bementünk a vezetőség irodájába. Elég jól ismertük már ezt a helyet, de amint beléptem a küszöbön azt hittem dobok egy hátast.

-          Apa! Te mit keresel ki? – akadtam ki. Már semmi köze nem volt ezekhez a dolgokhoz erre itt ült a vezetői székben. Taeminre néztem, aki szerintem annyira meg volt döbbenve, mint én.

-          Örülök ennek a kedves fogadtatásnak fiam. Szerintem üljetek le és elkezdem a mesélést erről az egészről, hogy ti is megértsétek. – mondta apám komolyan és ellentmondást nem tűrően.

Egyre jobban kezdtem összezavarodni. Egyáltalán nem értettem semmit, s ahogy láttam nem voltam ezzel egyedül. Valamilyen szinten nem erről volt szó. Nagyjából elmondták, hogy mit kell tennünk és ide csak egy kis útba igazításért jöttünk. Most akkor vagy apám keze van a dolgokban vagy itt valami sántított. Igazság szerint már ott hibádzott a dolog, hogy kellett egy vámpír csapattag. A végén még kiderül, hogy varázslót is hívtak.

-          Nos, szerintem kezdjük az elején. Tisztában vagytok azzal, hogy már több ezer éve megy a harc a vámpírok és vadászok között. Ez ellen szeretnénk végre lépni. A jelenlegi vezető visszamondta a pozícióját ezért ülök most itt helyette. Emiatt az egész akciót én vezetem. Remélem választ kaptatok az erre vonatkozó kérdésetekre. – nézett ránk miközben ezt mondta. Mi pedig csak bólogatni tudtunk. -  Mivel a vámpírokat is érinti ez az ügy ezért a két vezetőség összeült és megtárgyalta a dolgokat. Ez a döntés született, hogy vegyes csapatokat alkotunk és a felvilágosítás után útnak indítunk titeket. Szerintem a második kérdésre is megvan a válasz. Ha jól tudom, akkor veletek van egy vámpír is. Kérlek, hívjátok be, mert innentől az ő jelenléte is fontos.

Kelletlenül felálltam majd kimentem Jonghyunért. Ha nem találtam volna a helyén tuti helyben megfojtottam volna egy kis kanál vízben, amit mikroszkóppal is alig lehetett látni.

-          Told be a becses hátsód az irodába, mert téged is hívatnak – morogtam miközben intettem neki, hogy jöjjön.

-          Tudom, hogy jó seggem van, nem kell mondanod – kacsintott rám. Hát pofám leszakadt.

Pufogva vonultam be az irodába s vágtam magam a székbe. Ha pedig ez nem lett volna elég jött a második hideg zuhany.

-          Oh, Mr. Kim rég nem láttam – vigyorodott el a vámpírunk nekem meg szabályosan leesett az állam.

-          Ti honnan ismeritek egymást? – adtam hangot a döbbenetemnek.

-          Fiam, ez egy ezer éves történet. Jobban érdekelne, hogy ti honnan ismeritek egymást. – menten megálltam a fejlődésben. Akkor én miért nem ismertem eddig, amikor apám összes barátjával találkoztam?

-          Ez egy elég érdekes történet… - kezdett volna bele Jonghyun mire megállítottam.

-          Ne mondd, hogy érdekes! Csak azért találkoztunk, mert egy óriási bakit követett el. Az egyik kliensének elfelejtette kitörölni az emlékezetét, fülest fogtam és megtaláltam. Azért jött velünk, mert Taemin rohant, hogy mi a helyzet itt.

-          A kikötözős részt kihagytad – vigyorgott…ismét…. Komolyan ilyenkor szerettem a birkatürelmemet. Nem ilyen lettem volna már rég az elsősegélyin csücsülne.

-          Pofád lapos, mert elintézem, hogy ne itt ülj az egód tengerében!

-          Na, jó be lehet fejezni nem emiatt vagyunk itt! Hallgassuk meg mit akar mondani Kim úr – állt közénk Taemin mielőtt egymásnak ugrottunk volna. Felsóhajtottam, majd visszaültem a helyemre.

-          Köszönöm Tae fiam. Tehát ez a könyv elvileg létezik. Ebben sajnos mi sem vagyunk még teljesen biztosak. Ami száz százalékos információ, hogy Japánban van. Nos, mivel emiatt elég veszélyes a küldetés szeretném, ha lenne veletek egy plusz fő. Van a vadászoknak egy elit csapata, ami tizenkettő különleges képességű fiatalból áll… akarom mondani már csak tizenegy. Eltűnt az egyik tag és még nem derítettük ki a hol létét. Viszont nem ez a lényeg. Az erők a következők: víz, fény, tűz, föld, teleportálás, szél, repülés, fagyasztás, telekinézis, gyógyítás, mennydörgés és az idő. Mindegyik személy ezeket tudja irányítani vagy ez a képessége. Egy napotok van eldönteni, hogy vállaljátok-e a küldetést vagy sem illetve a negyedik tag kilétét is holnapra döntsétek el. Most pedig elmehettek. – meghajoltunk majd kimentünk az irodából.

Én és csapattársam megdöbbenten álltunk még egy jó darabig. Most komolyan ezt tényleg elvárják tőlünk? Nem tudtunk szinte semmit csak, hogy melyik országban lehetett a könyv. Nem, nem azzal volt a bajom, hogy el kellett utaznunk, mert én is és Taemin is beszéltünk japánul. Hanem, fejest kellett ugranunk Japánba. Mivel drága apám vezette a küldetést nekem muszáj volt belemennem és kockáztatnom mindent.

-          Szerintem menjünk pihenni. Elég nagy ez a kastély szóval találni fogunk egy három ágyas szobát, de ha gondolod Jonghyun neked kerítek külön egy koporsót – vigyorogtam az említettre. Egyszerűen irritált és nem tudtam megállni, hogy ne szóljak be neki valamit, de ezzel nem voltam egyedül.

-          Hm… én egy vízágyra gondoltam volna a helyedben, de megteszi egy koporsó, és hozzá egy koktél pohárba, jégkockákkal, citromkarikákban úszó vércsomag – miért volt mindenre válasza?

-          Na, jó fejezzétek be! Megkérhetnélek titeket arra, amíg tart a küldetés nem mardossátok egymást? Ha ez pedig nagy kérés legalább öt percre maradjatok csendbe, mert már fáj tőletek a fejem – dőlt az ágyra Taemin. Hoppá, róla meg is feledkeztem. Sose bírta, ha veszekednek körülötte és ez jobban leszívta az energiáját mintha valamit csinált volna.

-          Sajnálom – borzoltam össze a haját mire csak kuncogott egyet. Tudtam jól, hogy nem haragszik csak bosszantotta az, amit csináltunk – Inkább aludjunk – nyomtam a fejére egy puszit, majd én is nyugovóra tértem. A vámpír „barátunk” pedig nem fog érdekelni.

***

Másnap reggel morcosan keltem. Nem akartam felkelni, éhes voltam, nem volt nálam a smink felszerelésem és ÉN díva voltam. Amikor a tükörbe néztem sikító görcsöt kaptam a saját tükörképemtől. Körülbelül egy óra volt mire normális fejet varázsoltam magamra. Taemin már hozzászokott a reggeli készülődésemhez. Jonghyun meg… ő csak szimplán nem érdekelt. A „pici fiam” miatt próbáltam magamon uralkodni, ami eddig sikerült is. Emellett még frusztrált is voltam, mert ma kellett választ adnunk minden kérdésre.

Miután emberi fejet varázsoltam magamnak indulhattunk az irodába. Nos, én és Jonghyun is kaptunk egy kisebb fejmosást, hogy ne kergessük egymást a poklok poklába és legyünk tekintettel Taeminre is. Persze, betartom, de csak addig, míg nem megyek Tae idegeire. Helyeslően bólogattam apámnak közben angyalian mosolyogtam. Az agymosás után kaptunk repülőjegyeket Japánba, térképeket és felszereléseket, hogyha bármi történne, legyen nálunk fegyver. A legnehezebb döntés a negyedik csapattag kiválasztása volt. Jonghyun a tűz képességű egyént akarta, mi pedig össze akartuk kötni a segítséget a hasznossal. Végül mi nyertünk és a gyógyító srácot választottuk. Kaptunk egy címet ahol megtaláljuk s útnak lettünk indítva.

-          Egyébként bírod a napfényt? Nehogy megégj itt nekünk. - tettetem az aggodalmat mire cinikusan felnevetett.

-          Ha akarod tudni nem, nem bírom. Legalábbis hosszú ideig nem bírok kint lenni. – de kár~

-          Akkor csak sötétített ablakú autóval tudunk közlekedni nappal, ha jól tudom nektek Japánban is van egy kisebb villátok Key – nézett rám Taemin. Oh, a francba….

-          Persze, hogy van. Sőt nyárra nyaraló is a tengerparton – vigyorogtam. – Viszont ki ne találjátok, hogy MI ott fogunk élni.

-          Kibuuuuuuum-ah – nyafogott drága, egyetlen, pici fiam. Felsóhajtottam, mire elővette az aranyos. boci szemeit.

-          Jó, legyen. Viszont vannak vámpírok, akik át tudnak alakulni denevérré. Ez mennyire igaz? – néztem sejtelmesen Jonghyunra.

-          Akad ilyen képességű vámpír, de eszedbe NE jusson, hogy neked bármikor is át fogok változni!

-          Nem kell ide sötétített ablakú kocsi – karoltam át „barátom” vállát. – Jó lesz nekünk egy retikül denevér is, és probléma meg van oldva. Ott sötét van, könnyű hordozni és talán még kényelmes is – vigyorogtam az említettre és élveztem a pár centiméteres fölényemet magasságban.

-          Csak nem hagyjátok abba – sóhajtott lemondóan Taemin én pedig csak angyalian mosolyogtam, sőt szerintem még a glória is megjelent a fejem fölött.

Na, megállj csak… - szerintem itt volt az ideje futásnak eredni, ha kedves volt az életem. Megtanultam a kalandunk legelső szabályát: sose dühíts fel egy vámpírt! Csak abban az esetben, ha volt egy kedves segítőtársad, aki segítséget nyújtott, ha baj történt