7. fejezet

Jonghyun POV

Rohanni kezdtem Key után, és kihasználva a gyorsaságom egy kecses mozdulattal kigáncsoltam, mire megbotlott és majdnem elesett, ám Taemin épp el tudta kapni a karját és segített megtartani az egyensúlyát. Úgy sétáltam el mellettük, mint aki jól végezte dolgát, azt viszont nem számoltam bele a dolgokba, hogy vissza is kaphatom. A következő pillanatban azon kaptam magam, hogy hasra vágódva fekszek a földön, majd egy kéz megfordít és a mellkasomra ülnek. Key elő vett egy speciálisan vámpíroknak kifejlesztett Black Rose-t és a homlokomnak szegezte. A fekete pisztoly különleges tölténnyel volt töltve – egyetlen golyó a szívbe, és úgy égek hamuvá mintha kiraktak volna a napra.

-          Még egy ilyen húzás és nem éled meg a holnapot. - szűrte a fogai közt.

-   Hmmm... ez a póz tetszik. Egész gerjesztő. - vigyorogtam bele a képébe mit sem törődve a homlokomhoz nyomódó csővel. Tudtam, hogy úgysem lőne le, éreztem rajta, mellesleg meg szükségük van rám, és nem hiszem, hogy két perc alatt találnak még egy olyan marhát, aki segít nekik. Legalábbis olyan példányt, mint én nem.

-        Ajánlom, hogy ne szemétkedj, mert a végén megrándul az ujjam. - nem válaszoltam rá semmit, csak küldtem felé egy csábos mosolyt egy kacsintás kíséretében és legurítottam magamról majd megindultam a kocsi felé.

-        Hová mész? Nappal van. Hamuként nem sokat érünk veled. - szólt utánam Taemin. Teljesen kiment a fejemből, mivel a folyosón nem volt ablak, és az ideiglenes hálószobában is vastag fém redőny zárta ki a napfényt.

-         Jó, akkor addig menjünk és együnk valamit. - fordultam vissza s megálltam kettejükkel szemben.

-   Ja, persze! Vért ne adjunk? - azt hiszem Keyel köztünk már csak ilyen marad a viszony, bár reménykedtem benne, hogy még alakulhat jobban is.

-    De, most hogy mondod, ideadhatnád a nyakad. - ismét elmosolyodtam. Valahogy sosem tudtam megállni, hogy ha cukkolom, akkor ne mosolyogjak. A puszta gondolattól is előtört belőlem a vadállat, ha csak arra gondoltam, ahogy az ajkam a nyakához ér. Abba meg már bele se mertem gondolni milyen lehet a vérének íze. Mély levegőt vettem, és elfojtottam a vágyat, hogy rávessem magam.

-          Mi elmegyünk enni neked meg hozunk valami állatot. Disznó megfelel?

-        Szerintem inkább hagyjátok abba, és akkor senkinek nem esik baja. - valahogy mindig Taemin volt az, aki lecsillapította köztünk a dolgokat Keyel. Ha rajtunk múlik, egész nap abba se hagyjuk. Mégis élveztem mikor dühös, mert olyankor olyan édes arckifejezése volt és az a mámorító illat is felerősödött.

Végül Key és Taemin elindultak bekapni valamit, én pedig visszamentem a szobánkba. Nem akartam velük menni, amúgy is túl sok volt az ebédlőben az ablak másrészről meg semmi kedvem nem volt úgy a túlvilágra menni, hogy nem éreztem a vérét a számban. A szobába érve megnyugtatott a kellemes sötétség. Ledőltem az ágyra, behunytam a szemem, hogy megpróbáljam elterelni a gondolataim a szomjúságról és közben koncentráltam, hogy el ne aludjak. Álom és ébrenlét között lebegtem s egyetlen személy járt a fejemben. Furcsa módon olyan hatással volt rám, amilyennel még soha senki, és imádtam, amikor ideges. Nem szokásom senkit felhúzni és kinevetni, de Key valahogy mindig ezt hozta ki belőlem, amitől persze még idegesebb és aranyosabb lett.

Köztes állapotomból az ajtó nyílása rángatott ki. Valaki olyan erővel rontott be, hogy azt hittem rajtam köt ki. Hirtelen felkapcsolódott a villany, és Key állt előttem Taeminnel és egy plusz személlyel a háttérben. Hunyorogtam míg a szemem megszokta a fényt, majd kérdőn néztem rá. Válaszul csak hozzám vágott egy műanyag flakont amelyben vörös folyadék volt, vélhetőleg vér és nem bor. Korán volt még az alkoholizáláshoz.

-     Szedd össze magad, mert indulunk. - szólt rám Key. Felültem az ágyon és meghúztam a műanyag üveget. A szomjúságom csillapodott, de nem értettem ki az a plusz egy fő a szobában.

-          Ő ki? - böktem az érintett felé miközben le sem vettem róla a szemem.

-      Ő lesz a segítőnk, Lay. - oda léptem, és végig mértem. Úgy egy fél fejjel lehetett magasabb nálam, kék inget és farmert viselt, nyakában pedig egy apró ezüst jelkép díszelgett. Ha nem tudtam volna, hogy ő lesz a segítőnk, ki sem néztem volna belőle, hogy harcos. Elmosolyodtam és kezet nyújtottam.

-      Jonghyun vagyok. - mutatkoztam be, s közben szüntelenül méregettem, mintha ránézésről meg tudnám állapítani a képességeit.

-     Helló. - határozottan megrázta a kezem egy mosoly kíséretében. Arcán apró gödröcskék jelentek meg, de nem mosolyogtam vissza. Valahogy az a különös érzésem támadt, hogy még meg fog gyűlni a bajom ezzel a csipet-csapattal.

-       Indulhatunk? Lement a nap és ki kéne érnünk a reptérre mielőtt lekéssük a gépet. - Taemin törte meg a rövid csöndet. Mindannyian elindultunk a parkoló felé. Valahogy nem voltam megbékülve az új személlyel. Lay és Key önfeledten ismerkedtek és mindenféle oda nem passzoló dologról beszélgettek, Taemin pedig elmerengve nézte az utat maga előtt.

-     Milyen jól el vagytok fiúk! Nem az előttünk álló feladatra kellene koncentrálni? - vetettem oda epésen.

-    Mi van T-rex, megint figyelemhiányban szenvedsz? - vágott vissza Key. T-rex? Ez még nekem is új volt, tudtommal nem eszek embert csak a vérük kell.

-        A te figyelmed az utolsó, amire szükségem lenne, bár minden csak nézőpont kérdése. Talán ha ketten lennénk egy sötét szobában. - erre a kijelentésre ismét úgy nézett rám, mint oltótűz a szalmalángra, de legalább ismét nyeregben éreztem magam.

-          Még mindig van nálam egy spéci fegyver egy csinos kis golyóval, ha gondolod. Csak kérned kell.

-   Nekem is vannak hasonló kellékeim és ugyan így csak egy szavadba kerül és megkapod. - elvigyorodtam és rákacsintottam. Meg kell hagyni, rendesen hízott a májam az ilyen alkalmakkor. Idő közben kiértünk a kocsihoz és mivel Lay elfoglalta Key helyét az anyósülésen kénytelenek voltunk egymás mellé ülni hátra, ami elég rossz ötlenek bizonyult, mert akkora volt a kettőnk közti feszültség, hogy egy gyújtózsinórral simán be lehetett volna indítani. Már épp szólásra nyitottam a számat, mikor Taemin hátra szólt.

-      Megtennétek, hogy nyugton maradtok, és nem szeditek szét egymást ebben a másfél órában, míg a reptérre érünk? Szerintem mindenkinek jobb lenne. - Az egyetlen örömömet is elveszik.    - mérgelődtem magamban, s megpróbáltam másfelé koncentrálni.

Nagyjából egy óra volt, míg beértünk a városba, és még fél óra míg a reptérre érkeztünk. Kínszenvedések közepette tartottam a szám. A vámpírok korához viszonyítva fiatal voltam még a halálhoz, Key zsebében pedig ott lapult a Black Rose, és mivel pattanásig feszültek a kedélyek nem volt kedvem kockáztatni, hogy elsüljön. Taemin a repülőtértől nem messze parkolt le egy sikátorban és úgy öt perc séta után már bent is voltunk a fedett csarnokban, hogy átvegyük a jegyeinket.