9. fejezet

 Jonghyun POV

Arra keltem, hogy valami szorosan a csuklómra fonódik, majd egy kattanó hangot hallottam. Nem nagyon zavartattam magam, mert azt hittem, hogy csak álmodtam. Át akartam fordulni a másik oldalamra, hogy tovább aludjam az igazak álmát, de valami visszatartott... vagy inkább valaki. A felismerésre, hogy valakihez odakötötték a karom úgy pattant ki a szemem, mintha pofán csaptak volna. Oda kaptam a fejem, hogy mégis ki lehet az, aki tönkre tette a „reggelem”, ugyanis délután negyed öt volt, de attól még most keltem. A reggeli pofonom mellé mintha egy vödör jeges vízzel is leöntöttek volna. Key állt az ágy mellett és Taeminnel veszekedett, bár elsőnek nem esett le, hogy mi is a vita tárgya, egészen addig, míg meg nem láttam, hogy ami kattant a csuklómon az egy bilincs, és aki visszatartott, hogy a másik oldalamra forduljak az Key. Az első gondolatom az volt, hogy ez valami rossz álom, ami pillanatokon belül véget ér, a kiabálás azonban csak nem akart megszűnni. Lassan kitisztult a kép és összeállt a kirakós minden darabja. Key azért üvöltözött Taeminnel, mert oda bilincselte hozzám.

-   Mégis mi a francot művelsz? - üvöltöttem a bűnösre, s elkezdtem rángatni a karom, abban a reményben, hogy elszakad a bilincs. Key karja pedig úgy járt mintha csak egy rongybaba végtagja lenne.

-      Volnál szíves abba hagyni, mielőtt letéped a karom?! - Keynek se kellett több. Most már nem csak Taeminnel üvöltött, hanem velem is. Akárhonnan néztük, olyanok voltunk, mint a kutya és a macska, ha összekötik őket.

-      Miért? Egy kézzel nem tudod kihúzni a szemed?! Ne velem kiabálj, hanem a „fiacskáddal”! - kissé megnyomtam a fiacska szót, hátha kapcsol, hogy mégsem olyan szent, mint amilyennek mutatja magát.

-     Azért csináltam, hogy végre megtanuljatok megmaradni egymás közelében, mert amit jelenleg csináltok az hosszú távon kibírhatatlan. Nem egy-két napról vagy hétről van szó, hanem hónapokról, és az idegeinkre mentek vele. - próbálta menteni Taemin a helyzetet, de nem sokat segített vele. Személy szerint csak még pipább lettem rá.

-      Ha megígérjük, hogy jó kisfiúk leszünk, leszeded? - megpróbáltam bevetni a csáberőm. Eddig még sosem hagyott cserben... Eddig. Taeminre azonban hatástalan volt.

-        Hiába nézel így rám, nálam ez a vámpíros szuggerálás nem használ.

-        Taemin, kérlek, ne csináld már ezt! Komolyan itt akarsz hagyni ezzel a T-rexel? - Key hangja kezdett átcsapni hisztérikusba, de igyekezett uralkodni rajta, én pedig a helyzet pozitív oldalán kezdtem gondolkodni.

-      Ha egymás kezére játszotok és meg tanultok egymás közelében élni, a bilincs lekerül. - érkezett a válasz, majd egy ajtócsapódás követte. Key Taemin után akart menni, nekem azonban eszem ágában sem volt megmozdulni. A próbálkozása azonban nem hagyott alább, hogy maga után vonszoljon.

-        Mi van Hamupipőke, attól félsz, hogy bezárnak a boltok? - úgy nézett rám, hogyha gyilkolni lehetett volna, a tekintettel valószínűleg már nem élnék, de én csak vigyorogtam, mint a fogyatékos kisgyerek a Taigetosz tetején. Hirtelen, mintha a helyére kattant volna valami az agyamba. Rájöttem, hogy így kedvemre hódolhatok a perverziómnak, mivel irtó aranyos és vicces mikor dühöng.

-        Ezt vond vissza!

-        Ugyan miért tenném? Tán fáj az igazság? Úgysincs nálad a Black Rose, akkor már miért ne élvezzem ki a helyzetet? - szüntelenül vigyorogtam, Key feje pedig már olyan vörös volt, hogy beállhatott volna egy ketchup reklámba.

-         Nem félsz, hogy álmodba meg talállak fojtani?

-        Úgyis te kerülsz alulra. - kacsintottam rá, s titkon azért reménykedtem benne, hogy leesik neki, hogy akármit tesz, úgyis enyém lesz az utolsó szó.

-     Elgondolkodtál már rajta, hogy hogyan megyünk így ki a wc-re és hogy fogunk zuhanyozni, te IQ Harcos?! - törte meg kis idő után a csöndet.

-        Nem, ezen még nem gondolkodtam, de ahogy elnéztem elég nagy a zuhanykabin, és elférünk benne ketten. Pisilni meg tudsz egyedül is, arra ott a másik kezed, de ha vágysz rá én is foghatom. - magamban már majd meg fulladtam a nevetéstől. Meg kell hagyni, iszonyatosan jól szórakoztam a dolgon.

-    Nehezedre esne komolyan venni a dolgokat? - valami megmagyarázhatatlan sötét aura kezdte el belengeni az egész szobát, és lehervadt az arcomról a mosoly. Megköszörültem a torkom és komolyságot erőltettem magamra.

-        Nem, de ha bepánikolsz azzal jobb lesz?

-     Ha értelmesen végig gondolnád a dolgokat, te is pánikolnál. - leült az ágy mellé a földre, és én is lemásztam mellé, mivel majdnem kitépte a karom a testhelyzet.

-        Ha pánikolsz annál később szabadulsz. Hallottad mit mondott Taemin – ha meg akarunk szabadulni a bilincstől, meg kell tanulnunk megmaradni egymás mellett, és az a rossz hírem van, hogy nekem ilyen a modorom. Legalábbis többnyire. - egész mondandóm alatt a földet bámultam, s próbáltam elhessegetni a gondolatot amely szerint egy ágyban kell aludnunk.

-        Most aztán baromira megnyugtattál! Egy vámpírral vagyok összebilincselve, de legyek higgadt.

-     Mi az, birizgálja a fantáziád, hogy nincs nálad a pöpec stukkered? Vagy csak attól félsz, hogy míg alszol, átharapom a torkod? Ha már éjszakai csínytevésen gondolkozok, nem ilyen apróságokat veszek számításba, ha érted mire gondolok. - megint előbújt belőlem a kisördög. Rákacsintottam Keyre és vártam mivel fog vissza vágni.

-     Gondolom nem akarod a napon végezni, szóval azt ajánlom, hogy állj le az efféle teóriákkal, mert megégetheted magad. Ha érted mire gondolok. - megint elővette a „vigyázz-a-szádra-mert-kinyírlak” tekintetet, amitől ismét rám hozta egy kicsit a frász, de nem tudtam megállni, hogy ne vágjak vissza.

-        Tőlem eléghetünk együtt is este.

-        Mérget vehetsz rá, hogy nem alszok veled egy ágyba! - ismét az ellenállása. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy nem veszi észre, hogy ettől csak még jobban csesztetem.

-     Ohooo, dehogynem! - kajánul vigyorogtam rá. - Most mondd meg őszintén! Mi bajod van ezzel a helyzettel? Elmegyek én veled vásárolni, ha szeretnéd, sőt még segítek öltözni és vetkőzni is. - az illata megint felerősödött, és a szomjúság marni kezdte a torkom.

Megmerevedtem, és megpróbáltam minél tovább visszatartani a levegőt. Túl közel volt, és nem igazán tudtunk hova menekülni. Sem ő, sem én. És bár a megállapodásban az állt, hogy ihatok belőle, ha szükséges, de nem volt hajlandó megengedni, ha pedig erőszakkal esek neki azzal meg is ölhetem. Azt pedig semmiképp sem akartam, hogy meghaljon.